Sailor Moon-wiki
Advertisement
Metalia

Metalia királynő egy gonosz, testetlen energialény, amely a Nap radioaktivitásának hatására született. Ő a Sötétség Birodalmának mesterelméje, a vezető, a Sailor Moon-sorozat végső ellenségének, a Káosznak egyik megnyilvánulása.

A mangában Metalia akkor lépett fel először, amikor Serenity hercegnő a Hold királyságából és Endymion herceg a Földről házasságukat tervezgették. Maga mellé állította azokat az embereket, akik ellenezték a frigyet, valamint olyanokat, mint Beryl királynő, aki szerelmes volt Endymionba. A háború után Metaliát az Északi-sarkon ejtették csapdába, ahol mély álomba kényszerült. A huszadik században Metalia újjászületésre kényszerítette Berylt, hogy szerezzen neki energiát, és keresse meg az Ezüstkristályt. Miután Endymiont az ellenség elfogta, Metalia az ő erejét használva agymosást hajt végre rajta, és saját szolgálatába állítja. Sailor Moon kénytelen megölni Endymiont, és ekkor már valódi, testetlen entitás formájában mutatkozik meg Sailor Moon előtt, aki végez is vele.

Az animében kicsit másként ábrázolják. Itt önmagától is elég erős lesz, hogy beköltözzön a haldokló Beryl testébe, létrehozva így egy szupererős lényt, Super Berylt.

Az élőszereplős sorozatban is felbukkan, bár nincs kifejezett személyisége, mint az előző két változatban, Beryl úgy gondolja, hogy az Ezüstkristály segítségével irányítani tudja őt, nem is sejtve, hogy csak még erősebbé teszi majd. Később egy szörny testébe költözik, de Endymion megpróbálja őt megállítani, s a saját testébe fogadja Metaliát. Ennek szörnyű következményei lesznek: a lény uralkodni kezd felette, és az Ezüstkristályt akarja megkaparintani Sailor Moon-tól. Végül azonban a kő ereje lesz az, mely végez vele.

Eredeti hangja Noriko Uemura volt. A magyar változatban kétféleképpen ábrázolták, első megjelenésekor férfiként (Antal László), majd végül nőként (Hirling Judit).

Advertisement